Beethoven Budán

Beethoven Budán - 2015

2015. április 10. - Beethoven Budán

2015. május 7. és 10. között ismét Beethoven Budán komolyzenei koncertsorozat várta az érdeklődőket a Budai Várban. 

boganyi.jpgMájus 7-én, az emlékkoncerten Bogányi Gergely lépett fel a Bogányi Zongorával. A számos technikai újítással készült hangszert a nagyközönség korábban csak két alkalommal hallhatta: a januári bemutatót követően egy márciusi, pécsi koncerten. A Bogányi Zongora most a Budai Várban is bemutatkozott. Napjaink egyik legragyogóbb zongoraművésze Beethoven műveit szólaltta meg egyedi hangszerén a Mátyás templomban.

A Beethoven Budán visszatérő fellépője az Orfeo Zenekar, akik jóvoltából régizenei hangverseny is színesíti a programot: a zeneművek ezúttal is korhű hangszereken csendültek fel.  Május 8-án az Orfeo Zenekar többek között a C-dúr hármasversenyt atja elő; közreműködött: Somlai Petra – fortepiano, Paulik László – hegedű, Maróth Bálint – cselló. Vezényelt: Vashegyi György.

sarik.jpgUgyancsak május 8-án került sor a Sárik Péter Trio jazz-koncertjére  a Várkert Bazárban. A koncert repertoárjában Beethoven szimfóniáinak és zongoraszonátáinak részleteit adta elő a zenekar. A különleges ősbemutató nem nélkülözi a megszokott Sárik Péter Triós karakterjegyeket - a közönség is aktív szerepet kapott az est folyamán. A zenekar tagjai: Sárik Péter (zongora), Fonay Tibor (basszusgitár, bőgő), Gálfi Attila (dob).

Május 9-én Beethoven kamaraprogramra várta az érdeklődőket. A két zongorára és énekhangra hangszerelt koncerten közreműködött Czébely Beáta és Nagy Csaba - zongora, Brassói-Jőrös Andrea – ének. A május 10-i záróprogram idén is egy fiatal tehetség számára nyújtott bemutatkozási lehetőséget: Beethoven művei Berecz Mihály tolmácsolásában hangzottak el. 

 
További információk:
www.budavar.hu
www.facebook.hu/BeethovenBudan

 

Bogányi Gergely

boganyi_gergely.jpgBogányi Gergely zenésznek született, zenész családba. A Liszt Ferenc Zeneakadémián Baranyay László, az Egyesült Államok-beli Indiana Egyetemen Sebők György, a helsinki Sibelius Akadémián Matti Raekallio professzorok irányították munkáját. Mestereként tekint szintén Rados Ferencre.

Hatéves korában különdíjasa volt a nyíregyházi országos zongoraversenynek, amelyet kilenc évesen meg is nyert. Azóta számos verseny győztese, díjazottja. 1996-ban a világ egyik legrangosabb versenyén, az ötévenként megrendezésre kerülő budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen diadalmaskodott. 1999-ben. Fivérével, Tiborral és Kelemen Barnabás hegedűművésszel első díjat nyert a kuhmoi nemzetközi trióversenyen, Finnországban.

Mára a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb művésze. Sikerrel koncertezett a Carnegie Hall-ban is. repertoárján több, mint harminc zongoraverseny és a zongorairodalom jelentős része szerepel, beleértve Chopin összes szólózongorára írt kompozícióját is. Bogányi Gergely rendkívül fiatalon, 22 éves korában, 1996-ban elnyerte szülővárosa legnagyobb kitüntetését, a „Vác város díszpolgára” címet, majd 2000-ben a Magyar Köztársaság lisztdíját. 2002-ben itthon és Finnországban egy grandiózus hangversenysorozat keretében liszt 12 transzcendens etűdjét és Chopin összes szólózongorára írt művét adta elő.

Diszkográfiája eddig is rendkívül gazdagnak számít Mozart-versenyművekkel, Chopin és Liszt zongoraműveivel, Chopin és Rahmanyinov cselló-zongora szonátáival és Liszt teljes hegedű-zongora termésével. A most megjelenő, 13 lemezből álló kiadvány – Chopin összes zongoraműve– az eddigi életmű csúcspontját jelenti.

Évről évre ellátogat Erdélybe is, ahol Marosvásárhelyen és egyéb más városokban is játszik. 2002-ben a „Fehér Rózsa-lovagrend érdemkeresztje” kitüntetést adományozta neki a finn köztársasági elnök, 2003-ban Pest Megye Közgyűlése egyhangúlag neki ítélte a „Pest Megye Kultúrájáért” kitüntetést.

Bogányi Gergelyt 2004. március 1-jén Kossuth-díjjal tüntették ki. 2007. augusztus 20-án Zebegény díszpolgárává avatták. 2010 őszén, a Főváros napján, Tarlós István főpolgármestertől a Pro Urbe Budapest díjat vehette át.

2010. november 27-28-án, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben világszinten is egyedülálló zenei vállalkozást hajtott végre Bogányi Gergely. A Chopin-évforduló egyik legkülönlegesebb zenei programját nagy érdeklődéssel és óriási sikerrel fogadta a közönség. A zongoraművész két nap leforgása alatt tíz koncertet adott, melyek során eljátszotta a születésének 200. évfordulóját ünneplő Fryderyk Chopin összes, szólózongorára írt művét. A zenei maraton végén rendezett fogadáson Lengyelország nagykövete, Roman Kowalski valamint a budapesti Lengyel Intézet igazgatója, Arkadiusz Bernas átadták Bogányi Gergely zongoraművésznek a Chopin-útlevelet.

∗     ∗     ∗     ∗     ∗


boganyi_zongora_1.jpgA Bogányi zongora a klasszikus zongora és zongoraépítési hagyomány szeretete és mély tisztelete alapjain született. Ihletője a hangzás és a design megújítását és újrateremtését sürgető évtizedes belső késztetés. A nagyratörő projektet első sorban megálmodó és életre hívó újító Bogányi Gergely, világhírű zongoraművész. Új magyar hangszer született.

A forradalmian új Bogányi zongora fejlesztésének középpontjában a lehetséges legtisztább, legkiválóbb minőségű hangzáskép; új és bátor hang megteremtése áll.

A hagyományos, ám némileg átalakított páncéltőkés szerkezetbe egyedi fejlesztésű kompozit rezonáns (hangzófenék) került beépítésre. Az új rezonáns gyakorlatilag teljesen ellenáll a környezet változó hatásainak. Végsőkig letisztult zongorajáték válik lehetővé; kristálytiszta, egyenletes hangminőség, melyet sem a levegő magas páratartalma, sem szárazsága nem befolyásol többé.

A hang lecsengési ideje jelentősen megnövekedett. A Bogányi zongora több mit 18 000 alkotórészből áll; a fejlesztő csapat a hosszú fejlesztő „kaland” során minden lehetséges technikai, műszaki irányt megvizsgált, s mindig a hangminőség tökéletesítéséhez vezető utakon haladt tovább.

A lélegzetelállító Bogányi zongora dizájnt a klasszikus zene lendülete, hullámzása, áradása és áramlása ihlette: hullámok, ívek és letisztult vonalak harmóniája. Szemet, és fület gyönyörködtető. Lényegi újdonság a formabontó, a szokásos zárt struktúrát kinyitó két lábas tartószerkezet, amelynek különleges formai és technológiai kiképzése egy további, alsó hangcsatornát nyit a hallgatóság felé.

Tíz év kutatás és tervezés vezetett Bogányi Gergely belső késztetésétől a megvalósulásig. Kitűnő formatervezők és hangszerkészítő mesterek csapatának együttes munkája hozta létre ezt a mesterművet.

Paulik László

lpaulik1.pngPaulik László 1966-ban született Zalaegerszegen. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után Bécsben folytatta tanulmányait.

Historikus előadásmóddal még a zeneakadémiai évek alatt kezdett el foglalkozni, később Simon Standage hegedűművész régizene kurzusain vett részt Drezdában.

A Concerto Armonico kamaraegyüttes alapító tagja, 1993 óta a Vashegyi György által vezetett Orfeo Zenekar koncertmestere, szólistája.

Európa-szerte rendszeresen koncertezik szólistaként és különböző együttesek tagjaként. Számos CD-felvételt készített, ezek a Hungarotonnál, illetve az NCA német lemeztársaságnál jelentek meg.

Maróth Bálint

marothb.jpgMaróth Bálint a gordonkázás alapjait Pejtsik Árpád Györgytől tanulta, majd a Bartók Béla Konzervatoriumban tanára Szilvásy László lett. A Liszt Ferenc Zeneakadémiát Mező László osztályában végezte el, és itt szerzett művészdiplomát. Akademista korától elsősorban kamarazenészként működik.

Alapító tagja az Akadémia vonósnégyesnek (1995), mellyel Európa majd' minden országában és a Távol-Keleten, Japánban és Indonéziában is turnéztak. A vonósnégyes számos kiemelkedő partnerrel - köztük Jandó Jenővel, Frankl Péterrel és Martin Rummellel - is adott koncerteket.

Az Orfeo Zenekarban egy 1730-as Montagnana magyar készitésű kópiáján játszik. Emellett egyre több meghivást kap külföldi együttesektől szólistáként és kamaramuzsikusként egyaránt. Szólistáként fellépett a hazai koncerteken kivül Angliában (Cambridge, London), Németországban, Ausztriában, Erdélyben. Rendszeres meghívott vendége a Magyar Rádió márványtermi koncertjeinek.

Sárik Péter Trió

img_4720fx.jpgA Sárik Péter jazz-zongoraművész, zeneszerző nevével fémjelzett zenekar közel egy évtizede meghatározó szereplője a magyar jazz életnek. A Sárik Péter Trió az alapító tagokkal négy albumot jelentetett meg: Better Tomorrow (2008), Pieces (2010), a Fonogram-díjas Jazzkívánságműsor (2012), a Fonogram - jelölt „A világ összes kincse” jazz-mesejáték (2012). 2013 nyarán a Sárik Péter Trió megújult, Fonay Tibor Junior Príma díjas bőgős, basszusgitáros és Gálfi Attila dobos csatlakozott a jazz-zongoraművészhez. 2014 novemberében mutatta be a Sárik Péter Trió a „Jazzkívánságműsor 2” lemezt Micheller Myrtill énekesnő vendégszereplésével. A produkció Budapest kedvenc jazz sorozatává vált, a lemez pedig 2014 decemberében és 2015 januárjában a MAHASZ eladási lista élvonalában szerepelt.

Sárik Péter jazz-zongoraművész, zeneszerző a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott, később klasszikus zenei tanulmányokat folytatott Prunyi Ilona irányításával. Jelenleg saját Trióját vezeti, emellett számos zenekarban és előadóval dolgozik. Mint zeneszerző jelentős nemzetközi sikereket mondhat magáénak: kompozíciói rendre dobogós helyezéseket értek el az Egyesült Államok és Nagy Britannia legjelentősebb dalszerző versenyein.

Újszerű, kreatív zenei megközelítései és ötletei olyan műfaji különlegességeket hívtak életre, mint a „Jazzkívánságműsor” vagy „A Világ összes kincse” jazz-mesejáték. A Recirquel újcirkuszi társulat három darabjának (Cirkusz az Éjszakában, Meztelen Bohóc, Párizs éjjel) zeneszerzője, zenei rendezője. Fontosabb díjak: Emerton-díj, Artisjus-díj, Orszáczky-díj, Fonogram-díj. 2014-ben szülővárosa, Cegléd, díszpolgárává választotta.

Czébely Beáta

czebely_beata.jpgCzébely Beáta zenei tanulmányait a Viski Művészeti Iskolában, Fedorcsák Mária mellett, valamint a kecskeméti Kodály Iskolában, Gerhát László irányításával folytatta. 2009 és 2015 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, előbb zongoratanári diplomát szerzett, jelenleg pedig az egyetem zongoraművész szakos diákja. Tanárai: Szokolay Balázs, Hargitai Imre és Falvai Sándor. 2014 óta a budapesti Marczibányi téri Kodály Iskola zongoratanára.

Olyan előadóművészek, elismert tanárok mesterkurzusain vett részt, mint Malcolm Bilson, Rohmann Imre, Keller András, Eckhardt Gábor, Némethy Attila.

Idehaza a MÜPA Üvegtermében és Nádor termében, a Régi Zeneakadémián, a FÚGÁ-ban, a MüPa Fesztiválszínházában és a Budai Vigadóban hallhatta játékát a közönség. Emellett Európa több országában - Olaszországban, Máltán, Belgiumban, valamint a Felvidéken és a Kárpátalján szerepelt sikerrel szólistaként és kamarazenészként egyaránt. Részt vett a Budapesti Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen és a Szegedi Országos Kamarazenei Versenyen, ahol játékát különdíjjal jutalmazták. 2015 februárjában Máltán a Vallettai Nemzetközi Zongoraverseny 3. díját nyerte el.

Több partnerrel (zongora-ének, zongora négykezes, zongora-brácsa, zongora-klarinét felállásban) játszik rendszeresen évek óta, széles repertoárukkal rendszeresen fellépnek különféle hangversenyeken. Kamaratanárai: Gulyás Márta, Csalog Gábor és Fülei Balázs.

 

Brassói-Jőrös Andrea

brassoi_joros_andrea_2.jpgBrassói-Jőrös Andrea zenei tanulmányait a Viski Művészeti Iskola zongora szakán, a debreceni Kodály Zoltán Zenemûvészeti Szakközépiskola magánének és zongora szakán folytatta, majd a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán 2014-ben szerzett klasszikus énekművész diplomát. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera szakának I. éves MA-hallgatója. Olyan neves művészek mesterkurzusain vett részt, mint Nádor Magda, Hamari Júlia és Jevgenyij Nyeszterenko.

A 2010-ben megrendezett Simándy József Nemzetközi Énekverseny Különdíját vehette át korcsoportjában. 2013-ban részt vett a Debrecenben megrendezett "Verdifeszt" címet viselő eseményen, mint szoprán szólista. A 2013-14-es évadban a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban Mozart: Don Giovanni című operájában, Donna Anna szerepében hallhatta a közönség. 2015 januárjában a Zeneakadémia Solti termében a "Sitcom" című operavizsga előadásán Giulia szerepét énekelte Rossini: Selyemlétra című operájából.

 

 

 

 

Nagy Csaba

nagy_csaba.jpgNagy Csaba hatévesen kezdett zongorázni a törökszentmiklósi Kodály Zoltán Zeneiskolában. Első tanára Balaskó Istvánné volt. 2004-2008 között a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult tovább Balaskó Mária és Horváth Péter irányítása mellett. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2013-ban szerezte meg kitüntetéses zongoraművészi diplomáját. Tanárai voltak: Jandó Jenő, Gulyás István és Gulyás Márta. 2011-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora szakán is bővítette ismereteit. 2012 őszétől Erasmus programban vett részt a frankfurti zeneakadémián prof. Catherine Vickers osztályában. 2013 őszétől a budapesti Dohnányi Ernő Zeneiskola zongoratanára.
 
Számos hazai és nemzetközi versenyen ért el kiemelkedő helyezést, többek között 2007-ben az országos szakközépiskolai zongoraversenyen III. díjat, 2008-ban az országos kamarazenei versenyen II. díjat, 2012-ben a szegedi nemzetközi Bartók Béla zongoraversenyen különdíjat nyert. 2009-ben fellépett a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral, mely alkalommal Mozart k. 414 A-dúr zongoraversenyét szólaltatta meg. Európa több országában szerepelt sikerrel, szólistaként és kamarazenészként egyaránt, úgymint Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Svédországban és Romániában.
 
Olyan előadóművészek, elismert tanárok mesterkurzusain vett részt, mint Jura Margulis,Ulrich Koella, Luis Fernando Perez, Denis Matsuev, Bogányi Gergely, Eckhardt Gábor, Gulyás Márta, Szokolay Balázs, Szakcsi Lakatos Béla.

Berecz Mihály

mihaly_berecz.jpgBerecz Mihály 1997-ben Budapesten született. Hét évesen hegedül, két évvel később kezdett zongorázni Major Edit tanárnőnél. Hegedű tanulmányait a mai napig folytatja, zenekarban játszik. Mellette zenét szerez. Kocsis Zoltán rendszeresen figyeli és segíti fejlődését.

Több országos zongoraverseny győztese. 2010-ben kiemelt első díjat kapott a XII. Országos Zeneiskolai zongoraversenyen, Nyíregyházán. 2011-ben kiemelt nívódíjat kapott a III. Országos Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraversenyen. Emellett megkapta a legjobb Bartók mű előadásáért járó külön díjat. A Barvinok Ukrán Nemzetközi Alapítvány 2012. április 20. és 23. között Prágában rendezte meg a Nemzetközi Ifjúsági Fesztivált. Berecz Mihály arany díjat kapott.

2013. május 30-án a Művészetek Palotájában rendezett Kocsis Zoltán születésnapi jótékonysági estjen Ravel G-dúr zongoraversenyének szólistája, vezényelt Kocsis Zoltán, kísért a Zuglói Filharmónia.

2013 júliusában Berlinben a Young Euro Classic fesztiválon a Zuglói Filharmónia kíséretében, a Konzerthausban Liszt Ferenc Magyar Fantázia c. művének szólistája.

2015 januárjában Vásáry Tamás vezényletével eljátszhatja Liszt Magyar fanáziáját. Ettől kezdve Vásáry Tamás is rendszeresen foglalkozik vele. 2015 májusában a Nemzeti Filharmonikusokkal fogja Mozart C-dúr zongoraversenyét (KV 503) megszólaltatni.

Vashegyi György

vashegyi_gyorgy.jpgVashegyi György a Zeneakadémia karmesterképző tanszakán szerzett karmesteri diplomát, Lukács Ervin és Gál Tamás növendékeként. 1987 és 1991 között több alkalommal részt vett John Eliot Gardiner és Helmuth Rilling karmester-mesterkurzusain a stuttgarti székhelyű Nemzetközi Bach Akadémián. 1994 és 1997 között John Toll és Simon Standage irányításával posztgraduális régizenei tanulmányokat folytatott a Drezdai Régi Zenei Akadémián.

Continuo-játékosként meghívást kapott számos kiváló együttes (többek között a Bécsi Filharmonikusok) produkcióiban való közreműködésre.

1990-ben megalapította a Purcell Kórust, 1991-ben Orfeo Zenekart. E két együttes Magyarország és a régió egyik legjelentősebb barokk és bécsi klasszikus zenére specializálódott, korabeli hangszereket megszólaltató műhelyévé vált. 1998 óta állandó résztvevői a Fertőd-Eszterházán rendezett Haydn-Fesztiválnak; ennek keretében előadták Joseph Haydn számos jelentős kompozícióját: miséit, más egyházi alkotásait, szimfóniáit és versenyműveit. Az Orfeo Zenekar és Vashegyi György saját koncertsorozatán 2002 és 2012 között Haydn 90 szimfóniáját is megszólaltatta az Esterházy-Kastélyban azzal a hangszeres létszámmal, mellyel Haydn Eszterházán évtizedeken át ugyanebben a teremben adott koncerteket.

Vashegyi 2001 óta rendszeresen dirigál a Magyar Állami Operaházban, eddig Mozart, Haydn, Rossini, Verdi és Gyöngyösi operáinak előadásait vezényelte. 21 lemezfelvételt készített. 1994 óta állandó résztvevője a Régi Zenei Napoknak Sopronban majd Eszterházán.

Számos alkalommal vezényelt vendégkarmesterként szimfonikus zenekarokat (többek között: Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, Danubia Szimfonikus Zenekar, Budafoki Dohnányi Zenekar, MÁV Szimfonikus Zenekar, Pannon Filharmonikusok, Miskolci Szimfonikus Zenekar, Debreceni Filharmonikus Zenekar, Savaria Szimfonikus Zenekar, Kolozsvári Filharmonikus Zenekar) és kamarazenekarokat (többek között: Budapesti Vonósok, Erdődy Kamarazenekar, Capella Savaria, Izraeli Kamarazenekar, Musica Aeterna, Prágai Kamarazenekar). Külföldön, többek között az alábbi helyszíneken koncertezett: Ománi Királyi Operaház, Muscat; Varasdi Barokk Esték, Pozsonyi Régi Zenei Fesztivál); Concentus Moraviae Fesztivál, Valtice; Schleswig-Holstein Fesztivál, Hamburg; Frauenkirche, Drezda; Ittingeni Pünkösdi Fesztivál; „Mozart und seine Zeitgenossen” Fesztivál, Bécs; „Vergessen Sie Mozart” Fesztivál, Bécs, Salzburg; „Toujours Mozart” Fesztivál, Bécs, Salzburg; Mozart-Fest Würzburg; Rheingau Fesztivál; Périgord Noir Fesztivál, Franciaország; Rishon LeZion Fesztivál, Izrael.

1992 óta tanít a Zeneakadémián korrepetitor, csembaló és zenetudományi tanszakon, illetve kamarazenét. A 2007/2008-as tanévtől kezdődően a rendszeres zenekari képzés vezetésével bízták meg. 2010 óta egyetemi docens, a 2011 őszén indult régizenei MA-oktatás irányítója.

süti beállítások módosítása