Brassói-Jőrös Andrea zenei tanulmányait a Viski Művészeti Iskola zongora szakán, a debreceni Kodály Zoltán Zenemûvészeti Szakközépiskola magánének és zongora szakán folytatta, majd a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán 2014-ben szerzett klasszikus énekművész diplomát. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera szakának I. éves MA-hallgatója. Olyan neves művészek mesterkurzusain vett részt, mint Nádor Magda, Hamari Júlia és Jevgenyij Nyeszterenko.
A 2010-ben megrendezett Simándy József Nemzetközi Énekverseny Különdíját vehette át korcsoportjában. 2013-ban részt vett a Debrecenben megrendezett "Verdifeszt" címet viselő eseményen, mint szoprán szólista. A 2013-14-es évadban a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban Mozart: Don Giovanni című operájában, Donna Anna szerepében hallhatta a közönség. 2015 januárjában a Zeneakadémia Solti termében a "Sitcom" című operavizsga előadásán Giulia szerepét énekelte Rossini: Selyemlétra című operájából.