2015. május 7. és 10. között ismét Beethoven Budán komolyzenei koncertsorozat várta az érdeklődőket a Budai Várban.
Május 7-én, az emlékkoncerten Bogányi Gergely lépett fel a Bogányi Zongorával. A számos technikai újítással készült hangszert a nagyközönség korábban csak két alkalommal hallhatta: a januári bemutatót követően egy márciusi, pécsi koncerten. A Bogányi Zongora most a Budai Várban is bemutatkozott. Napjaink egyik legragyogóbb zongoraművésze Beethoven műveit szólaltta meg egyedi hangszerén a Mátyás templomban.
A Beethoven Budán visszatérő fellépője az Orfeo Zenekar, akik jóvoltából régizenei hangverseny is színesíti a programot: a zeneművek ezúttal is korhű hangszereken csendültek fel. Május 8-án az Orfeo Zenekar többek között a C-dúr hármasversenyt atja elő; közreműködött: Somlai Petra – fortepiano, Paulik László – hegedű, Maróth Bálint – cselló. Vezényelt: Vashegyi György.
Ugyancsak május 8-án került sor a Sárik Péter Trio jazz-koncertjére a Várkert Bazárban. A koncert repertoárjában Beethoven szimfóniáinak és zongoraszonátáinak részleteit adta elő a zenekar. A különleges ősbemutató nem nélkülözi a megszokott Sárik Péter Triós karakterjegyeket - a közönség is aktív szerepet kapott az est folyamán. A zenekar tagjai: Sárik Péter (zongora), Fonay Tibor (basszusgitár, bőgő), Gálfi Attila (dob).
Május 9-én Beethoven kamaraprogramra várta az érdeklődőket. A két zongorára és énekhangra hangszerelt koncerten közreműködött Czébely Beáta és Nagy Csaba - zongora, Brassói-Jőrös Andrea – ének. A május 10-i záróprogram idén is egy fiatal tehetség számára nyújtott bemutatkozási lehetőséget: Beethoven művei Berecz Mihály tolmácsolásában hangzottak el.
További információk:
www.budavar.hu
www.facebook.hu/BeethovenBudan