Paulik László 1966-ban született Zalaegerszegen. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után Bécsben folytatta tanulmányait.
Historikus előadásmóddal még a zeneakadémiai évek alatt kezdett el foglalkozni, később Simon Standage hegedűművész régizene kurzusain vett részt Drezdában.
A Concerto Armonico kamaraegyüttes alapító tagja, 1993 óta a Vashegyi György által vezetett Orfeo Zenekar koncertmestere, szólistája.
Európa-szerte rendszeresen koncertezik szólistaként és különböző együttesek tagjaként. Számos CD-felvételt készített, ezek a Hungarotonnál, illetve az NCA német lemeztársaságnál jelentek meg.