2000. május 7-én a Budavári Önkormányzat emléktábla avatással és hangversennyel tisztelgett Beethoven kétszáz évvel azelőtti, a budai Várszínházban adott koncertje előtt. Tízenöt esztendő alatt számos kiváló művész vállalta, hogy az eredeti helyszínen megidézi Beethoven muzsikáját. A teljesség igénye nélkül néhány név: Lantos István és Perényi Eszter, Malcolm Bilson, Jandó Jenő, Bogányi Gergely, Kelemen Barnabás és Jurij Martinov, Várjon Dénes és Christoph Richter, Kocsis Zoltán, Érdi Tamás, Szilasi Alex, Földvári Gergely, Simon Standage és a Salomon Quartet, Ránki Dezső és Klukon Edit, Vukán György, Balog József, Szakcsi Lakatos Béla, Baráti Kristóf, a Van Swieten Society kamarazenekar, valamint Balázs János és Lajkó Félix.
A kezdetben még csak egy-egy hangversenyből álló esemény mára igazi komolyzenei fesztivállá nőtte ki magát, ahol neves hazai és nemzetközi előadók mutatják be Beethoven művészetének mélységét és kiterjedtségét. Az elmúlt évek során a koncertprogram jelentősen kibővült, a klasszikus komolyzenei koncertek mellett már Beethoven jazz-improvizációk is felcsendülnek.
A Beethoven Budán a nemzetközi porondon is egyre nagyobb elismerést vív ki magának, nem véletlen, hogy világhírű külföldi együttesek is felléptek már a koncerten. A Salomon Quartett, a Van Swieten Society mellett Simon Standage és Malcolm Bilson is fellépett már a programban.
Az Orfeo Zenekar jóvoltából régizenei hangverseny is színesíti a programot, amikor is a zeneművek korabeli hangszereken hangzanak fel.
S végül, de nem utolsó sorban a Budavári Önkormányzat minden évben egy-egy fiatal tehetségnek is bemutatkozási lehetőséget biztosít. A korábbi években fellépett már Gyöngyösi Ivett, Balázs János, Medgyesy Zsolt.
Ízelítő a korábbi évek hangversenyeiből