Czébely Beáta zenei tanulmányait a Viski Művészeti Iskolában, Fedorcsák Mária mellett, valamint a kecskeméti Kodály Iskolában, Gerhát László irányításával folytatta. 2009 és 2015 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, előbb zongoratanári diplomát szerzett, jelenleg pedig az egyetem zongoraművész szakos diákja. Tanárai: Szokolay Balázs, Hargitai Imre és Falvai Sándor. 2014 óta a budapesti Marczibányi téri Kodály Iskola zongoratanára.
Olyan előadóművészek, elismert tanárok mesterkurzusain vett részt, mint Malcolm Bilson, Rohmann Imre, Keller András, Eckhardt Gábor, Némethy Attila.
Idehaza a MÜPA Üvegtermében és Nádor termében, a Régi Zeneakadémián, a FÚGÁ-ban, a MüPa Fesztiválszínházában és a Budai Vigadóban hallhatta játékát a közönség. Emellett Európa több országában - Olaszországban, Máltán, Belgiumban, valamint a Felvidéken és a Kárpátalján szerepelt sikerrel szólistaként és kamarazenészként egyaránt. Részt vett a Budapesti Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen és a Szegedi Országos Kamarazenei Versenyen, ahol játékát különdíjjal jutalmazták. 2015 februárjában Máltán a Vallettai Nemzetközi Zongoraverseny 3. díját nyerte el.
Több partnerrel (zongora-ének, zongora négykezes, zongora-brácsa, zongora-klarinét felállásban) játszik rendszeresen évek óta, széles repertoárukkal rendszeresen fellépnek különféle hangversenyeken. Kamaratanárai: Gulyás Márta, Csalog Gábor és Fülei Balázs.