A Sárik Péter jazz-zongoraművész, zeneszerző nevével fémjelzett zenekar közel egy évtizede meghatározó szereplője a magyar jazz életnek. A Sárik Péter Trió az alapító tagokkal négy albumot jelentetett meg: Better Tomorrow (2008), Pieces (2010), a Fonogram-díjas Jazzkívánságműsor (2012), a Fonogram - jelölt „A világ összes kincse” jazz-mesejáték (2012). 2013 nyarán a Sárik Péter Trió megújult, Fonay Tibor Junior Príma díjas bőgős, basszusgitáros és Gálfi Attila dobos csatlakozott a jazz-zongoraművészhez. 2014 novemberében mutatta be a Sárik Péter Trió a „Jazzkívánságműsor 2” lemezt Micheller Myrtill énekesnő vendégszereplésével. A produkció Budapest kedvenc jazz sorozatává vált, a lemez pedig 2014 decemberében és 2015 januárjában a MAHASZ eladási lista élvonalában szerepelt.
Sárik Péter jazz-zongoraművész, zeneszerző a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott, később klasszikus zenei tanulmányokat folytatott Prunyi Ilona irányításával. Jelenleg saját Trióját vezeti, emellett számos zenekarban és előadóval dolgozik. Mint zeneszerző jelentős nemzetközi sikereket mondhat magáénak: kompozíciói rendre dobogós helyezéseket értek el az Egyesült Államok és Nagy Britannia legjelentősebb dalszerző versenyein.
Újszerű, kreatív zenei megközelítései és ötletei olyan műfaji különlegességeket hívtak életre, mint a „Jazzkívánságműsor” vagy „A Világ összes kincse” jazz-mesejáték. A Recirquel újcirkuszi társulat három darabjának (Cirkusz az Éjszakában, Meztelen Bohóc, Párizs éjjel) zeneszerzője, zenei rendezője. Fontosabb díjak: Emerton-díj, Artisjus-díj, Orszáczky-díj, Fonogram-díj. 2014-ben szülővárosa, Cegléd, díszpolgárává választotta.